Híreink

Nyílt nap a rendőrségen

2013. október 11-én pénteken egy, az esztergomi Rendőrkapitányság által szervezett nyílt napon vehettünk részt 25 általános  iskolás gyermekkel. A 9 órai megnyitó után, bűnmegelőzési előadás és tanácsadás keretében, egy kisfilmet tekinthettünk meg, melynek a témája az iskolai erőszak volt. A gyerekek nagyon figyelmesen és érdeklődve hallgatták az előadást. Később a kapitányság épületének a bemutatása következett, […]

Évnyitó

2013. szeptember 6-án, pénteken, ragyogó napsütésben rendeztük meg játszóterünkön, „nem szokványos” évnyitónkat. Új és izgalmas játékokkal leptük meg a gyerekeket, aminek nagy sikere volt körükben. A csapatjátékok után, közös uzsonnával zártuk ezt a szép napot 🙂

Baba csoport napközis tábora

Baba csoportunk napközis tábora június 24-én vette kezdetét. Három hétre terveztünk programot a babáknak és szüleiknek. A második héttől két, nagyon kedves spanyol önkéntes fiatal csatlakozott a csoportunkhoz, Ojanta és Javi. A nyelvi különbözőség kicsit sem okozott problémát, nagyon hamar megkedvelték őket a gyerekek és szüleik egyaránt. Programjaink változatosra és élménydúsra sikerültek: a gyerekekkel kisvonatoztunk, […]

A kiscsoport napközis tábora

Az idei nyáron a kiscsoport tábora nagyon színesre sikerült. Minden hétre tudtunk egy nagyobb kirándulást szervezni. Sok olyan helyre eljuthattunk, ahová régóta szerettünk volna. Az első héten a Kalandparkban nem csak az ottlét volt kalandos, hanem az odautunk is. Legyőztük a félelmünket és a fák között mászkálva próbáltuk ki, hogy milyen  is a magasban lenni, […]

Közös nap

A nyári napközis táborunk első szerdája közös nap volt a kis-, középső és ifjúsági csoportnak és pedagógusaiknak. A rossz idő miatt sajnos a benti nagyterembe szorultunk, de így is egy tartalmas és vicces napot töltöttünk együtt. Az első rész egy szellemi vetélkedő volt, ahol voltak igencsak fogós kérdések is, mint pl. dominózni mindannyian szoktunk, de […]

Óvodás programok

Sűrű programja volt az óvodás csoportnak az elmúlt hónapokban. A közös kirándulások március végén kezdődtek a Közlekedési Múzeum megtekintésével.  Öröm volt látni a gyerekeken a meglepődést a régi járművek láttán. Élvezettel szálltak fel a lovaskocsira, régi villamosra és mozdonyokra. A hajók, űrhajó, régi autók és motorok is elvarázsolták őket. A kirándulás végére terveztünk egy nagy […]

Anyák napja

Május 9-én tartotta a Kiscsoport az Anyák napját. Nagy készülődés előzte meg mindezt. A gyerekek nagyon izgatottan várták a nagy napot, amikor elmondhatták a tanult verset és átadhatták az ajándékokat amiket készítettek.  Jó volt látni ahogy az édesanyák meghatódtak a gyerekek műsorán. A Kiscsoport pedig nagyon büszke volt ismét, hogy ilyen felejthetetlen napot adhattak az […]

Hétvégi kirándulás Visegrádon

Április 28-án vasárnap 8 gyerekkel, és 4 kísérőfelnőttel kirándulni mentünk Visegrádra. Ez egy jutalomkirándulás volt azoknak, akik rendszeresen járnak a hétvégi foglalkozásokra. Az idő nagyon szép volt, sütött a nap. Először a gokart pályára mentünk, ahol is a gyerekek először félve ültek be az autókba, de mikor letelt a menetidő mindegyikőjük szívesen visszaült volna még […]

4D Mozi

Igazi újdonságot próbálhatott ki az Ifjúsági csoportunk múlt szombaton, április 27-én. Budapestre utaztak, hogy a Vasember 3. című moziújdonságot, 4D-ben nézhessék meg. Óriási élmény volt ez mindenki számára, hisz a moziban mozgó ülések vannak, melyeket összehangolnak a film környezeti hatásaival (levegő-, víz-, illat-, mozgás-, vibrációs, stb. hatások). Ezáltal a csoporttagok teljesen elmélyülhettek és az akció […]

Támogatóink látogatása „A Mi Házunkban”

2013. április 25-én, nagyon kedves vendégek érkeztek „A Mi Házunkba”, egyenesen Ausztriából: Franz Kübler (a Caritas Austria elnöke), Bettina Glatz-Kremsner, Klaus Boehler, Gernot Uhlir és Birgit Ertl. Az Ő anyagi hozzájárulásukkal sikerült megvásárolnunk egy új, Ford Transit típusú, 9 személyes kisbuszt, így továbbra is megvalósíthatjuk ébresztő programunkat valamint kirándulásokat szervezhetünk a hozzánk járó gyerekeknek és […]

Városi séta, fagyizás

Egy délutáni csoportfoglalkozás keretein belül a városba látogattunk, ahol a gyerekek először megrohamozták a játszóteret, majd mikor megéheztek elmentünk közösen pizzázni, ahol jókat nevettünk és beszélgettünk, majd hazafelé sétálás közben megevett mindenki egy jó nagy adag fagyit.

Anyukák kirándulása

Tegnap, április 17-én egy fantasztikus napot töltöttünk együtt az anyukákkal. Végre, kicsit kikapcsolódhattunk, lazíthattunk. Reggel megoldottuk a gyerekek felügyeletét, így nyugodt szívvel indulhattunk útnak Budapestre. Egy finom Mc Donaldos menü elfogyasztása után,  nézelődéssel folytattuk a napot az egyik plázában, majd következett a várva várt 3D-s mozifilm. Óriási élmény volt ez mindannyiunk számára. Reméljük, máskor is […]

Scroll to top