Kik vagyunk

Ha jól akarjuk nevelni a gyerekeket szeretni kell őket és mindannyian egyformán.

Oktató nevelő munkánk a felzárkóztatás segítésére épülő foglalkoztatás. Az alapítvány fél éves kortól 22 éves korig foglalkozik gyerekekkel, fiatalokkal és családjaival.

Az Alapítvány csoportjaiba beíratott gyermekek nagyon rossz körülmények között élnek. A szülők nagy része munkanélküli, a családokban sok gyermek születik, a felnőttek iskolázottsága alacsony. A munkanélküliség lassan hagyomány, már a nagyszülőknek sem volt munkája. A gyerekek sok esetben csak a rossz példát látják és nem is tudják, hogyan tudnának segíteni maguk. A környezeti hatások miatt a gyerekeknek sem fontos a tanulás. Jelentős az iskolai lemorzsolódás, az osztályismétlés.

Munkánkkal ezen az állapoton próbálunk változtatni. Keressük, azt a területet, ahol eredményesen tudunk beavatkozni, és segíteni, hogy ne csak várják a segítséget, hanem tegyenek valamit saját érdekükben.

Programjaink

Baba-Mama Klub

 

Ovis program

 

Tanoda program

 

Női klub

 

Szociális program

 

Külső osztály

 

Friss események

Legutóbbi bejegyzések

Erasmus+ program

Sajtóközlemény

E-learning, digitalization and resilience

Eramus+ projekt

https://www.digitalisationandresilience.eu/

Ön igazgató vagy menedzser egy harmadik szektorbeli szervezetben? Szeretné megtanulni, hogyan teheti szervezetét ellenállóbbá az IKT eszközök (információs és kommunikációs technológiák) használatával? Ha igen, kérjük, végezze el az alábbi e-learning modulokat. Miután elvégezte őket, képes lesz megtervezni és megvalósítani azt a stratégiát, amellyel szervezete ellenállóbbá válik az IKT használatával.

Beszámoló

Roma Nemzetiségi tábor Jászboldogháza

2024. július 29. augusztus.2.

A Határtalan Szív Alapítvány 2024. 07.29.-től 2024. 08. 02-ig sikeresen megszervezte a roma nemzetiségi táborát Jászboldogházán. A roma nemzetiségi tábor egyik legfontosabb célja az volt, hogy a résztvevő gyermekek roma identitását erősítsük, elősegítve ezzel önbecsülésük és közösségi hovatartozásuk mélyebb megértését. A különböző hagyományőrző programok és közösségi tevékenységek segítettek abban, hogy a gyerekek tudatosabban kapcsolódjanak kulturális gyökereikhez, és büszkén ápolják roma származásukat. A tábor lehetőséget biztosított a roma származású gyerekek számára egy élményekkel teli, kulturálisan gazdag és közösségépítő programon való részvételre. A tábor során számos programot szerveztünk, melyek középpontjában a roma hagyományok ápolása, a roma identitástudat erősítése és a gyerekek személyiségfejlődése állt.

Teljes beszámoló itt.

Nyári tevékenységek

Roma nemzetiségi tábor

2024.július 29- augusztus 02.
Jászboldogházán
A roma hagyományok ápolása, továbbörökítése a fiatalok számára.
Kulturális nevelés, identitástudat fejlesztése.
A roma gyerekek cigány nyelvismereteinek bővítése.

4

Roma fesztivál

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Roma Fesztiválra, ahol a hagyományos roma kultúra és ízek mellet jó hangulat és közösségi élmény vár!

Erzsébet tábor a Mi Házunkban

A Napközi Erzsébet-táborok a nyári szünetben, a gyerekek lakóhelyén valósulnak meg. Nagy örömünkre idén a Mi Házunkban is megvalósul az Erzsébet napközi tábor 2023.07.01-2023.07.07. között. A napközis táborban a környezeti nevelésre helyezzük a hangsúlyt. Múzeumlátogatások, kirándulások, játékos foglalkozások által ismerkedhetnek a gyerekek a Duna élővilágával és a környezettudatos életmóddal.

A csapatunk

A MI HÁZUNK- ban összeszokott, családias légkörben dolgozunk. Elhívatottak vagyunk, a Marista Rend szellemi örökségét követjük.

Pedagógia hitvallásunk:

„Ha jól akarod nevelni a gyermeket, szeretni kell őket” Marcellin Champagnat

Munkatársaink:

    • Mészárosné Nagy Angéla—Igazgató (Mesterpedagógus-szakértő, gyógypedagógus)
    • Lévay Edit—Igazgató helyettes (Védőnő)
    • Balogh Józsefné—Óvodás csoport mentor
    • Bofarull Jaume testvér—Hitoktató
    • Catalá Péter testvér—Pedagógus
    • Horváth Melinda—Kiscsoport mentor
    • Keszeli Ágnes—Középső csoport mentor
    • Neiser Klára—Óvodás csoport vezető (Óvoda pedagógus)
    • Horváth Mariann— Mentor
    • Dudás Nóra—Mentor
    • Kiss Piroska— Pedagógus
    • Farkas Mónika— Takarító
    • Preska Mónika— Takarító

Határtalan Szív Alapítvány

Hivatalos dokumentumai

Elérhetőségeink

Cím

H-2500 Esztergom, Lázár Vilmos u. 84

Telefonszám:

06-30/253-8835
06-33/403-393

Email:

amihazunk.esztergom@gmail.com

Scroll to top