Month: július 2016

Napközis tábor 2. hét

A napközis tábor második hete hasonlóan jó volt, mint az első, csupán annyiból volt más, hogy megérkeztek az önkéntesek Katalóniából. A hét elején ismerkedtünk, majd önkéntes munkát végeztünk. A többi napokon is érdekes játékok, vetélkedők voltak, minden gyerek és felnőtt szívesen vett részt a hét programjain.                        […]

Katalán önkéntesek

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a 2. hétre megérkeztek hozzánk az önkéntesek Katalóniából. Mindegyik fiatal valamelyik csoportban megtalálta a helyét, és jó kapcsolatot alakított ki a csoportban dolgozó felnőttekkel, és a gyerekekkel. A kommunikáció okozta nehézségeket is hamar legyőztük, és a következő hétre együtt készülünk.

Napközis tábor 1. hét

    A napközis táborunk első hete július 4-8.-ig tartott. Olyan programokat próbáltunk szervezni, amire a tanév során nem volt lehetőség. A hét elején közös vetélkedők, ügyességi játékok voltak, majd a hét második felében a strandolásé volt a főszerep. Igazi eseménydús, élményekkel teli hetet zártunk. Íme néhány fotó a hét eseményeiről.              […]

Scroll to top