Month: szeptember 2011

Hídünnep

2011. szeptember 24-én Alapítványunk részt vett a Hídünnepen, amit ezúton is köszönünk a szervezőknek. Az Erzsébet parkban felállított színpadon kis táncosaink lehetőséget kaptak arra, hogy megmutathassák milyen tehetségesek. Mintegy 30 perces műsorban előadtak cigánytáncot, társas táncot, modern táncot, melyekkel nagy sikert arattak a nézők körében. A rendezvényre látogatóknak asztalunknál lehetősége volt gyöngyfűzésre, színezésre, papírforgó készítésére, […]

Tanévkezdés a „Mi Házunkban”

Idén szeptemberben, immáron 10. alkalommal nyitotta meg kapuit a „Mi Házunk”. A hétfő délutáni évnyitó ünnepségünket egy fantasztikus sétahajózással koronáztuk meg. Legnagyobb örömünkre elkísértek minket a gyerekek családjai is, így közel százan hajókáztunk együtt a Dunán. Azt követően közösen sétáltunk vissza a „Mi Házunkba”, ahol Pau testvér év eleji köszöntőt mondott a nagytermünkben, majd közös […]

Egy hét Bécsben!

Vasárnap indultunk. Az út nagyon hosszú volt. Már az első nap fantasztikus volt, mert gyönyörű volt a kilátás, rendezettek a szobák. Vacsoráztunk, kipakoltunk, majd lefeküdtünk aludni. Másnap már minden izgalmasabb volt, sőt ettől kezdve minden nap. Délelőttönként fontos témákat beszéltünk meg, mint az integráció  vagy az asszimiláció. Nagyon tetszettek ezek a beszélgetések, sokat tanultunk belőlük.  […]

Bécsi tábor

Szeptember 4-től szeptember 10-ig négy gyerek (Márk, Nene, Tallár és Vivi)  és két pedagógus (Marika néni és Pau testvér) A Mi Házunktól részt veszünk egy nemzetközi táborba az osztrák Karitas szervezésével. Sok országból jöttek a résztvevők: Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Moldávia, Szerbia, Bulgária, és mi magyarok. Nagyon szép helyen vagyunk, nagy a terület, egész Bécset láthatjuk az ablakunkból. Folyamatosan vannak foglalkozások: […]

Scroll to top