Author : Horváth Melinda

Adventi ima 3. alkalom

A harmadik adventi imára és a gyertyagyújtásra a középső csoport készült.    Tanmese felnőtteknek Egy csoport diák, akik nagy karriert futottak be, összejöttek, hogy meglátogassák régi egyetemi tanárukat. A beszélgetés hamar panaszkodásba csapott át, a stresszes élet és munka kapcsán. A tanár, kávét ajánlva fel vendégeinek, kiment a konyhába, s egy nagy kannányi kávéval és […]

Adventi ima 2. alkalom

A második adventi imát a kiscsoport olvasta fel. Ma a második gyertyát gyújtottuk meg az adventi koszorún.   A két jégtömb Volt egyszer két jégtömb. A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdő közepén. Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetősen hűvös volt. Néhány „jó napot”, egy-két „jó estét”. Semmi több. „Jégtörésről” […]

Adventi ima 1. alkalom

  Az első adventi imát a középső csoport olvasta fel. Az első gyertyát meggyújtottuk, majd közösen énekeltünk.   Az utolsó levél Ezt a levelet egy ápolónő találta meg egy kórházban egy fiú párnája alatt, aki éppen akkor halt meg. Drága mama! Néhány napja már csak egy félórára bírok felülni, a nap többi részét mozdulatlanul, fekve […]

Egészségnap

Október 21,én immáron második alkalommal  egészségnapot  rendeztük alapítványunknál,  A program az esztergomi tesco segítségével, támogatásával jött létre. Lehetőségünk volt vérnyomás,  vércukor,  koleszterin vizsgálatokat elvégezni. Idén is a dorogi ANTSZ volt a segítségünkre. Nagy segítségünkre volt Mészárosné Nagy Angéla pszichopedagógus, aki a gyermekbántalmazásról készült egy előadással. Mindenki nagy érdeklődéssel hallgatta.  A mérésekkel és az előadásokkal egy időben […]

Mária litánia 4. alkalom

Az utolsó Mária litániát a kiscsoport olvasta fel. Lucia nővér gitárkíséretével dallal kezdtük. A jel  NARRÁTOR: Egy fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt: FIÚ: Két […]

Mária litánia 3. alkalom

A harmadik Mária litániára az ovis csoportban dolgozó felnőttek készültek. Ez az ima teljesen más, mint a megszokott, hiszen Francia marista ifjúsági csoport látogatott el hozzánk néhány nevelőkkel. Bizalom   NARRÁTOR:  Egy nap George kifeszített egy kötelet a Niagara felett, és közölte a körülötte álló emberekkel, hogy végigmegy a kötélen biciklivel. Az emberek felhördültek, de […]

Mária litánia 2. alkalom

A második Mária imát énekkel és imával kezdtük, majd a középső csoportosok felolvasták a következő szöveget, ami mindenkit gondolkodásba ejthet, és jó példa lehet mindenki életében. Példamutató szeretet                                                       […]

Mária litánia 1. alkalom

Az első Mária litánián a kiscsoport az alábbi története olvasta fel. A sziget NARRÁTOR:       Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a […]

Napközis tábor

Az idei napközis tábor nagyban hasonlított az elmúlt évek táborához. A három hétben voltak közös napok, közös kirándulások. Idén is önkéntesek segítették a munkánkat, akik Katalóniából jöttek. A táborban változatos programok voltak, és többször ellátogattunk Budapestre is. Az állatkert, a cirkusz és az elevenpark csodálatos élményekkel gazdagította  a gyerekeinket. Az önkénteseinktől kis ajándékokkal búcsúztunk, a […]

Balaton

Az idei ottalvós táborunk Balatonszemesen volt.  A gyerekek már nagyon várták az indulást, nagyon izgatottak voltak. Az érkezéskori strandidőt sajnos lehűlés váltotta fel, ami nem kedvezett a fürdésnek. Ezeken a hűvös napokon a környéken kisvonatoztunk, kalandparkba mentünk, illetve boboztunk. Az esti közös játékok sem maradtak el, minden nap tartalmasan, eseménydúsan telt. Reméljük, és hisszük, hogy […]

Gyereknap

Idén a gyereknapon elmentünk az élmény fürdőbe. A gyerekeknek nagyon jól esett a fürdés, hisz nagyon meleg volt. Jobb programot el sem tudtunk nekik képzelni. Fürdés után nem maradt el a vacsora sem, és minden gyerek megkapta az ajándékát is, amit erre a napra készítettünk nekik.                        […]

Scroll to top