Karácsony
December 21-én karácsonyi ünnepség volt a Házban. A támogatóinknak köszönhetően gazdag ajándékcsomagok kerültek a fa alá.

December 21-én karácsonyi ünnepség volt a Házban. A támogatóinknak köszönhetően gazdag ajándékcsomagok kerültek a fa alá.
2016. december 15-én gyújtottuk meg az adventi koszorú 3. gyertyáját. Ünnepünket megtisztelte Székely János püspök atya is. A gyertyagyújtás után a püspök atya felszentelte a közösségi térben felállított Mária-domborművet.A középső csoport a következő történettel készült: Mire ösztönözte a szeretet a pásztorfiút? Azon az éjszakán, amikor az égen megjelent a csillag, az angyal irányítása szerint útra […]
December 6-án meglátogatott minket a Mikulás, akit a gyerekek izgatottan vártak. Teli zsákjával minden csoportba betért és egyesével kiosztotta az ajándékokat. Mindenki örült az édességnek, hamar ki is bontották a kis csomagjaikat. Reméljük jövőre is ellátogat hozzánk!
2016. december 4-én a Szentgyörgymezői Olvasókörben öt festőművész kiállításának megnyitója volt, amelynek műsorát a Mi Házunk gyerekei adták.
Az első adventi ima alkalomra a Kiscsoport készült. A következő történetet olvasták fel: Bruno Ferrero: Az utolsó levél – Felelős vagy! Ezt a levelet egy ápolónő találta meg egy kórházban egy fiú párnája alatt, aki éppen akkor halt meg. Drága mama! Néhány napja már csak egy félórára bírok felülni, a nap többi részét mozdulatlanul, […]
A Marista elveknek megfelelően az idén is megemlékeztünk a gyermekjogokról. Foglalkozások alkalmával a gyerekekkel megbeszéltük, majd ők lerajzolták a gyermekjogokról való elképzeléseiket.
11. 27.-én rendezték meg a Magyarországon szolgálatot adó nagykövet feleségek a már szokásos adventi jótékonysági vásárukat. A vásárra a Mi Házunk is hivatalos volt a gyerekek segítségével készült ajándéktárgyakat, gyümölcs lekvárokat vittünk eladásra. A jótékonysági vásár szép eredményeket hozott számunkra.
Az Egyházi Szociálpedagógiai Hálózat, 2016. 11. 16-11. 11. 18.-án. Országos Konferenciát rendezett Esztergomban. A hálózatnak A Határtalan Szív Alapítvány is tagja. A rendezvényen bemutattuk a Ház munkáját, részletesen pedig a Baba Mama – Női Klub foglalkozását ismertettük. A háromnapos eseményen színvonalas előadások hallgathattunk, és magas szintű képzést kaptunk, mely sokban segíti a további munkánkban. […]
November 13. án Budapestre látogattunk a Fővárosi Nagycirkuszba.A kiránduláson alapítványunk minden csoportja részt vett.Az előadást a gyerekek és a felnőttek egyaránt kíváncsian nézték, egy-egy látványos produkciónál néhányuknak még a szája is tátva maradt.Úgy érezzük, hogy ismét egy felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk ezen a hétvégén.
A 4. Mária litániára a kiscsoport készült a következő történettel: A látogatás Egy fiatalember minden nap délben bekukkantott a templom ajtaján és pár másodperccel később már ment is tovább. Kockás inget és szakadt farmert viselt, mint a többi maga korabeli fiatal. Papírzacskóban hozta az ebédre szánt két zsömléjét. A plébános gyanakvóan kérdezte, hogy miért […]
Október 20.án az ovis csoport a „Nem vásárolható” című rövid, de nagyon tanulságos történetet adta elő. Nem vásárolható Fiatal pár lép be a város legszebb játéküzletébe. A férj és a feleség hosszasan nézegetik a színes játékokat. Némelyek fenn sorakoznak az állványokon, mások a mennyezetről lógnak le vagy a pultokon fekszenek szívderítő tarkaságban. Vannak itt síró […]
Október 13-án a második Mária litániára a kiscsoport készült. Az alábbi tanulságos történetet olvasták fel. Kavicsok a vízben Salim, a földhöz ragadt halász a Gangesz partján lakott. Egy sikertelen halászat után bánatosan ment haza és azon gondolkozott, hogy mit is csinálna, ha gazdag lenne. Egy zacskóba rúgott, amelyben érzése szerint kavicsok voltak. Szórakozottan egyiket a […]