Az idei nyáron a kiscsoport tábora nagyon színesre sikerült. Minden hétre tudtunk egy nagyobb kirándulást szervezni. Sok olyan helyre eljuthattunk, ahová régóta szerettünk volna. Az első héten a Kalandparkban nem csak az ottlét volt kalandos, hanem az odautunk is. Legyőztük a félelmünket és a fák között mászkálva próbáltuk ki, hogy milyen is a magasban lenni, csak egy kötéllel kikötve. A második héten az Állatkertben sorra végignéztük a szebbnél szebb állatokat, még a pókoktól és csúszó-mászóktól sem ijedtünk meg és bemerészkedtünk megnézni őket is. Sokat időztünk a tevéknél, és persze a majmoknál, amik a gyerekek kedvencei és már alig várták hogy láthassák őket. A napunk ezzel nem ért véget, hanem átsétáltunk a cirkuszba, ahol a baba csoport már várt minket, elvarázsoltak a kötéltáncosok, a tigrisek és az elefántok műsorai. A gyerekek nagy ámulattal nézték a színes papagájokat és a levegőben lévő légtáncosokat. A harmadik héten nagyon meleg volt, így az esztergomi Élményfürdőbe mentünk fürdeni, ahol a gyerekek nagyon felszabadultak voltak, és az önkéntesekkel együtt egy jó délutánt tölthettünk ott. Majd a hetet egy mozizással zártuk, ahol is egy 3D-s filmet néztünk meg a gyerekek nagy örömére. A negyedik hetet egy pizzázással zártuk, majd utána elmentünk kisvonatozni. Az egész tábor ideje alatt kihagyhatatlanok voltak a játszótéren megrendezett vizicsaták, a jól megszervezett közös napok, amiken kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat. Az utolsó napon fájó szívvel búcsúztunk az önkéntesektől, akikkel nagyon jól éreztük magunkat és felejthetetlen élményt adtak nekünk ebben az évben is. Reméljük, ha csak egy rövid időre is, de még visszalátogatnak hozzánk.
A kiscsoport napközis tábora



























