2013. október 11-én pénteken egy, az esztergomi Rendőrkapitányság által szervezett nyílt napon vehettünk részt 25 általános iskolás gyermekkel. A 9 órai megnyitó után, bűnmegelőzési előadás és tanácsadás keretében, egy kisfilmet tekinthettünk meg, melynek a témája az iskolai erőszak volt. A gyerekek nagyon figyelmesen és érdeklődve hallgatták az előadást. Később a kapitányság épületének a bemutatása következett, majd megnézhettük a rendőrség technikai eszközeit, amit a nyomozások során használnak. A kisebbek részére kerékpáros ügyességi vetélkedővel, a nagyobbaknak barátságos ping-pong mérkőzéssel készültek a szervezők. A nyílt nappal a rendőrség kettős célt valósított meg. A rendőri hivatás megismertetése mellett hasznos tanácsokkal látták el a fiatalokat a bűn-és a baleset-megelőzés témakörében is.

Nyílt nap a rendőrségen


