2011 május 7-én a reggeli órákban elindultunk a gyerekekkel és a fiatalokkal, a gödöllői cigánypasztorációs rendezvényre, amelyen majdnem minden évben szinte hagyomány már, hogy a részt vesz alapítványunk.
Jó hangulatban indultunk el két kis busszal, a dobogókői úton keresztül, ahol mindenki gyönyörködhetett a táj szépségében. Gyönyörű idő volt.
Délelőtt érkeztünk meg, már vártak a szervezők, elénk siettek, és eligazítottak a programokon. Megettük a tízórainkat a parkban, és indulhattunk a helyszínekre.
A délelőtt játszóházzal, kézműves foglalkozással, és sportolási lehetőségekkel telt, amelyben a házunk pedagógusai is részt vettek aktív segítőként.
A fiataloknak és felnőtteknek közben, tanúságtételek és élménybeszámolók folytak a gimnázium aulájában.
Idén kisebb volt az érdeklődés, kevesebben voltak, de a jó hangulatot ez nem befolyásolta.
Délben szentmisét tartott Dúl Géza atya az MKPK cigánypasztorációval foglalkozó megbízott püspöke. A nap során az Eucharist együttes látta el a zenei szolgálatot.
Délután az ifjúsági és gyerekcsoportok mutatták be műsorszámaikat
A Határtalan Szív Alapítványtól is felléptek gyerekek. Színvonalasak voltak az előadások, az esztergomiakat nagyon megtapsolta a közönség. A nap legnagyobb szenzációja volt számunkra, hogy az első helyezettnek járó tortát a mieink nyerték meg, amit gyorsan fel is szeleteltünk a parkban és közösen elfogyasztottuk.


