November 10.-én ismét imaóra volt az „A Mi Házunk” a környéken lakó emberekkel, és családjaikkal. Az ima, melyet Székely János Püspök Atya tartott ismét sok embert hozott közelebb egymáshoz. Mindenki nagyon lelkesen imádkozott, és énekelt, igazi családias légkör alakult ki. A gyerekek pedig, a tanulóban gyülekeztek, körbe raktuk a
székeket, hogy mindenki jól hallja a gitározást és az éneket. Laci bácsi sok szép dalt mutatott meg nekünk, amit ismertünk, azokat vele énekeltük, de nagy örömmel hallgattuk az újakat is. Az óra végén a résztvevőknek süteménnyel, és teával kedveskedtek a karitász csoport tagjai. Az újabb találkozó november 24.-én lesz. Reméljük ismét nagy lesz az érdeklődés.
Imaóra „A Mi házunk”-ban.


