Tanodák éjszakája 2016
2016. május 13-án immár második alkalommal került megrendezésre országos program keretében a Tanodák éjszakája rendezvény, melynek célja a tanodák tevékenységének bemutatása, a nevelő, oktató munka és a szabadidős tevékenységek fontosságnak hangsúlyozása – többségében hátrányos helyzetű fiatalok körében – az iskolai oktatás mellett.
Alapítványunk is csatlakozott ehhez a figyelemfelkeltő kampányhoz, melynek keretében a különböző életkorú gyerekek 5 állomásos versenysorozatban vehettek rész 18 órai kezdéssel. A lufi fújó, mozaikkirakó, palacsintaevő és labdagyűjtögető verseny mellett, időre el kellett készíteniük papírlapokból, ragasztóból egy-egy hokiütőt és irodai eszközök felhasználásával egy mini íjpuskát, amit kipróbálhattak utána.
Fáklyás felvonulással, lufik elengedésével, mécses gyújtással, eredményhirdetéssel, majd pizza evéssel zártuk a foglalkozást 22 órakor.
A gyerekek élvezték a versenyszámokat. Szívesen vettek részt a feladatokban.














