2. adventi gyertyagyújtás

2. adventi gyertyagyújtás

A Mikulás nappal egybekötött gyertyagyújtáson sok szülő is részt vett. Ezúttal az óvodás csoport készült a következő rövid történettel:

Bruno Ferrero: A két jégtömb

Volt egyszer két jégtömb. A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdő közepén. Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetősen hűvös volt. Néhány „jónapot”, egy-két „jóestét”. Semmi több. „Jégtörésrõl” szó sem volt. Mind a ketten azt gondolták a másikról: – Igazán eljöhetne hozzám! De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükről. Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.
Az üregben lakott egy borz, aki egy nap így fakadt ki:
– Milyen kár, hogy itt bent kell lennetek! Gyönyörűen süt a nap odakint!
A két jégtömb feljajdult. Kiskoruk óta tudták, hogy a nap a legnagyobb veszélyt jelenti számukra.
Meglepő módon azonban, most az egyik jégtömb azt kérdezte: – Milyen a nap?
– Csodálatos… Maga az élet. – válaszolta zavartan a borz.
– Csinálhatnál egy kis rést az odú tetején… Szeretném látni a napot! – mondta a másik.
A borz nem várta meg, amíg megismétli. Fúrt egy kis lyukat a gyökerek közé és a nap meleg, enyhe fénye aranysugárként hatolt be az üregbe.
Néhány hónappal később egyszer délben, ahogy a napfény felmelegítette a levegőt, az egyik jégtömb észrevette, hogy olvadni kezd és kis patakká változik. Másképpen érezte magát, nem volt már többé ugyanaz a jégtömb, ami eddig. A másik jégtömb is ugyanezt érezte. Pár nap múlva a jégtömbökből két kis folyócska kezdett csordogálni. Ki is folytak az üregből és nem messze onnan, csillogó kis tavat alkottak, amelyben az égkékje tükröződött.
A két jégtömb még érezte saját hidegségét, de ezzel együtt a törékenységét és a magányt. A közös aggodalmat és bizonytalanságot is. Felfedezték, hogy keletkezésük egyforma és valójában szükségük van egymásra.
Jött két tengelice és egy pacsirta, hogy szomjukat oltsák. A rovarok ott zümmögtek a tó körül, egy puha, hosszú farkú mókus pedig megfürdött benne.
És ebben a boldogságban ott tükröződött a két jégtömb, akik most szívet találtak maguknak.

A történet tanulsága, hogy nem szabad félni valamitől, mert nem ismerjük, esélyt kell adnunk magunknak, hisz lehet, hogy attól a valamitől teljesen megváltozik az életünk. Mindig nehéz az első lépés, de miután mi megtettük Isten felé, Ő megtesz felénk százannyit.

12341465_493264687499714_6261042611212765560_n 12341572_493264890833027_7608647266800572894_n 10408801_493264554166394_7962363391453906584_n 12363111_493264500833066_4104789116456983121_o 12369163_493264410833075_7639413425505880386_n 12373400_493264777499705_7397584583431306025_n

 

 

 

 

 

2. adventi gyertyagyújtás
Scroll to top