Caritas tábor Balatonakaliban
A Mi házunk növendékei közül heten az osztrák Caritas támogatásával nemzetközi focitáborban vettek részt 2015. augusztus 1-9.között Balatonakaliban. A körülbelül 60 fős gyerekcsapat délelőttönként műfüves pályán edzett, szakképzett edzők, és testneveléstanárok részvételével. A szakmai munka mellett, -a nyári melegben – jutott idő balatoni fürdőzésre, kalandparki játékra és élményfürdőre Balatonfüreden, emellett budapesti kirándulásra éttermi vacsorával egybekötve (Tropicarium, Halász bástya, Mátyás templom) és egyéb játékos vetélkedőkre. A heti edzés végén a gyerekeket kor szerinti bontásban 5-6 fős csoportokra osztottuk, és megmérkőzhettek egymással a Caritas kupáért. Tábortüzes, élő zenés esttel zártuk az együttlétet. Rendezvényünkön megjelent az országos közmédia -tévé- is. A tábor célja a tehetséggondozáson és szórakozáson kívül a különböző nemzetiségű, származású gyerekek kulturális kommunikációjának erősítése volt. Az esztergomi csapatunk különösen jól teljesített. A legjobb játékost is mi adtuk. Minden gyerek kapott érmet, emellett külön díjakat, labdákat, mezeket, márkás tornacipőket. A hétből három fiatalt szívesen magukkal vittek volna Bécsbe,mert annyira tehetségesek. Mindezt az a vezető mondta, aki több mint 10 éve foglalkozik hátrányos helyzetű gyerekek focitornájának szervezésével. Amennyiben lehetőség lesz rá, szeretettel várnak bennünket jövőre is.











