Nagyböjti imák 2.alkalom

A második nagyböjti imaalkalmat 2015. február 26- án tartottuk.  A jelenlévő gyerekek, és a ház dolgozói énekeltek, imádkoztak, és nagy odafigyeléssel hallgatták a kiscsoportosok által előadott mesét, melynek címe A  bagoly. A történet nagyon tanulságos volt, mondanivalója pedig, hogy ne ítéljünk előre, mindenkinek adjunk még egy esélyt, és ne más elmondása alapján gondoljunk a másikról rosszat.

 

A bagoly Grimm mese

(röviden összefoglalva)

Egy város egyik csűrjébe betéved egy bagoly. Másnap reggel a szolgalegény észrevette a madarat és nagyon megijedt tőle. Azonnal szaladt a gazdájához és elmondta neki is, hogy mit látott. Ő is azt mondta, hogy egy szörny költözött be a csűrbe. A gazda ment a szomszédjához és így futótűzként terjedt a hír. Nagy tömeg gyűlt össze fejszékkel, kaszákkal. A bagoly semmit nem tett, de mégis azt gondolták, hogy veszélyt jelent az emberekre nézve és ennek véget kell vetni. Akadt jelentkező is, az első egy nyárssal ment be, de kimenekült az épületből. Egyre bátrabb és bátrabb hősök követték egymást, de végül mindannyian meghátráltak. Az utolsó próbát egy vitéz vállalta. Létrát támasztott a gerendának és elindult felfelé. A bagoly a helyén volt még mindig. A baglyot elfogta a rettegés a tömeg miatt és mikor egy óriási lándzsát látott, ami felé közeledik. Nem tudott hová menekülni és ijedten csapkodott szárnyával. A vitéz ettől nagyon megijedt és majd leesett a létráról, elmenekült ő is. A polgármesternek egy ötlete támadt: fel kell gyújtani a csűrt, és a kárt megfizeti a város. Mindenki egyetértett ebben. A csűrt felgyújtották és a bagoly benn égett.

 

 

DSC_6816DSC_6820DSC_6815

Nagyböjti imák 2.alkalom
Scroll to top