Year: 2012

Nagybörzsönyi táborozás

A Mi Házunk gyerekeivel 4 napos táborozáson voltunk Nagybörzsönyben. A táborban a kiscsoportos, és a középsős gyerekek vettek részt. Péntek délelőtt indultunk, és hétfő délután érkeztünk haza. Az ifjúsági tábor, ahol kaptuk a szállást nagyon szép helyen, a hegyekben volt. A programok k özött szerepelt kisvasút, erdei kirándulás, játékok, és bátorságpróba is. Az utolsó este […]

Középsősök tanévzáró kirándulása

2012. június 9-én, szombaton a Középső csoporttal „Tanévzáró kirándulásra” indultunk Dobogókőre. Érkezésünk után, Pau testvér vezetésével egy rövidebb  gyalogtúrát teljesítettünk, majd következhetett a játék,  amit a  szalonna és kolbászsütés követett a gyerekek legnagyobb örömére. Sokat nevettünk, nagyon jól éreztük magunkat. Kellemesen töltöttük el ezt a napot!

10 éves évforduló és Marcellin Champagnat nap a játszótéren

2012. június 8-án, már fél négykor nyitotta kapuit a „Mi Házunk”. A nagytermünkben a 10. évfordulóra készített videó-és fotó összeállítást nézhették meg a családok, érdeklődők. 16 órától a játszótéren ajándék karkötővel, játékos feladatokkal, arcfestéssel, kisvonatozással vártuk a gyerekeket és a szülőket. Aki hiánytalanul teljesítette feladatait, finom babgulyást és tortát kapott jutalmul. Az ünnepség este hét […]

Cigány-nem cigány családi nap Esztergom-kertvárosban

  2012. május 13-án, vasárnap a „fagyosszentek” ellenére egy rendkívül kellemes napot tölthettünk el a kertvárosi Scmidt-villa előtti parkban megrendezésre került „cigány-nem cigány” családi napon. A rendezvényt Hamvas András és a Székely János püspök úr vezette Kájoni János Cigánypasztorációs Csoport szervezte, azzal a céllal, hogy családias légkörben, testvéri lelkületben főzzünk és sportoljunk együtt. Mind a […]

Gödöllői katolikus cigány és nem cigány találkozó

Május 12-én újra megrendezték Gödöllőn a Katolikus Egyház szervezésében a cigány nem cigány találkozót. A rendezvény fővédnöke és egyben a szentmise főcelebránsa, Székely János püspök atya volt. 11 órakor érkeztünk a Premontrei Gimnáziumhoz, ahol az utazás fáradalmai után mindenkit megkínáltunk egy finom szendviccsel, és indulhattunk a rendezvényre. Az aulában rendhagyó módon tanúságtételek folytak a szentmise […]

„Kalandos” Kékes túra

A múlt hétvégén (április 21.-22.) kirándulni indult a „Mi Házunk” nagycsoportja. Kisebb-nagyobb megpróbáltatások után (2 defekt, 1 önindító meghibásodás, itthon felejtett GPS és turista térkép, szakadó eső) sikeresen megérkeztünk parádsasvári szálláshelyünkre. Ott már, szerencsére jóra fordultak az események (kisütött a nap, finomat ebédeltünk, szuper apartman, kedves házinéni, mesés kilátás…stb.). Később átbuszoztunk Parádfürdőre, ahol meglátogattuk a […]

Karitász ünnepség a Kereszténymúzeumban

Április 17.-én a Kereszténymúzeumban ünnepséget tartott a Magyar Karitász, a régió szervezésében, megalakulásuk nyolcvanadik évfordulójának alkalmából. Az ünnepségen jelen volt Székely János püspök atya, és Écsy Gábor a régió Szent Erzsébet Karitász Csoportjának igazgatója is, a sok meghívott vendéggel együtt. A püspök atya, és Gábor atya ünnepi megemlékezése után, kis műsorral kedveskedtek a Határtalan Szív […]

Cigány Pasztorációs mise, és közösségi alkalom

Húsvét utáni fehérvasárnap az esztergomi Szent Anna Plébánia és Kájoni János Cigánypasztorációs Csoport, valamint a Szent Anna Plébánia Karitász Csoportja , és  a Mária Iskolatestvérek szervezésében tartották meg a Kerektemplomban azt a cigánypasztorációs misét, melyben öten lehettek felnőttként elsőáldozók. A szentmise fél ötkor kezdődött, melyet Székely János püspökatya koncelebrált, Boxi atyával együtt.    A szentmisét […]

10 éves „A MI HÁZUNK”

2012. március 10-én, fennállásának 10. évfordulóját ünnepelte „A Mi Házunk” Marista Közösségi Ház. Az ünnep misével vette kezdetét a Szent Anna templomban, melyet Pokriva László atya és Écsy Gábor atya közösen celebráltak. A meghívott vendégek közül, már a szentmisén is sokan részt vettek. Az ünnepélyes megnyitón, a Mindszenty József Általános Iskola dísztermében, beszédet mondott Pau […]

Farsangoltunk…

2012. február 16-án, csütörtökön rendeztük meg farsangi mulatságunkat, a gyerekek legnagyobb örömére. A képek tanúsága szerint is, rendkívül jól éreztük magunkat. Csoportonként, mini produkciókkal készültünk a „bemutatkozásra”. Ezután következett –minden gyerek kedvence-, az elmaradhatatlan farsangi fánk uzsonnára, majd a közös tánc. Már alig várjuk a következőt… Ovis csoport

Scroll to top