Húsvét utáni fehérvasárnap az esztergomi Szent Anna Plébánia és Kájoni János Cigánypasztorációs Csoport, valamint a Szent Anna Plébánia Karitász Csoportja , és a
Mária Iskolatestvérek szervezésében tartották meg a Kerektemplomban azt a cigánypasztorációs misét, melyben öten lehettek felnőttként elsőáldozók.
A szentmise fél ötkor kezdődött, melyet Székely János püspökatya koncelebrált, Boxi atyával együtt.
A szentmisét nagyon szép környezetben kezdték, a barkaágakból díszített díszes bejárat még Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékeztetetett. A mise énekeit a szendrőládi kórus énekelte, és kísérte gitárral, hangszerekkel. Minden imádságot cigányul is elmondtak, és elénekeltek.
A padok megteltek, sokan családostól jöttek el kicsi gyerekekkel. A szentmise után az iskola udvarán vendégül látták a szervezők a résztvevőket egy agapéra, melyben meg lehetett kóstolni az ott készült marhapörköltet.
A vacsora előtt egy kis táncos bemutatóval szórakoztatták a közönséget a Töltés utcai gyerekek, melyben két cigány táncot adtak elő.
A finom pörkölt után jó hangulatban, beszélgetéssel, zenével telt az idő. Püspök atya is ott tudott maradni a kötetlen együttléten, amellyel nagyban közvetítette az egyház nyitottságát a cigányság felé.
Ez az alkalom is, melyet a Szent Anna Plébánián már többször megszerveztek méltán kerülhetett be a cigánypasztorációs rendezvények sorába.


