Gödöllői katolikus cigány és nem cigány találkozó

Május 12-én újra megrendezték Gödöllőn a Katolikus Egyház szervezésében a cigány nem cigány találkozót. A rendezvény fővédnöke és egyben a szentmise főcelebránsa, Székely János püspök atya volt.

11 órakor érkeztünk a Premontrei Gimnáziumhoz, ahol az utazás fáradalmai után mindenkit megkínáltunk egy finom szendviccsel, és indulhattunk a rendezvényre.

Az aulában rendhagyó módon tanúságtételek folytak a szentmise kezdetéig. A sportpályán focibajnokságra nevezhettek a fiúk. A pálya mellett egy szépen felújított nagy pajta épületében szólt a zene, ment a tánc, ügyes kezek foglalkoztatták a gyerekeket a kézműves foglalkozásokon. Az esztergomi lányok rögtön beneveztek a táncversenyre, ahol többtagú zsűri szavazott a legjobb alakításra.

12.30-kor kezdődött a szentmise, amely különleges és sajátságos hangulatban telt, gitárzene kíséretében, és tükrözve a cigányság sajátos kultúráját. Ez után került sor a közös ebédre a kertben, ahol a szervezők által előre csomagolt hideg ebédet kaptak a vendégek.

Ezek után következet a délutáni bemutatók, ahol különböző helyszínről érkezők előadásaikkal kedveskedtek a nézőknek.

17 órakor volt az eredményhirdetés, ahol a mi gyerekeinket is díjazták!

17.30-kor hazaindultunk.

 Az úton énekeltünk, zenéltünk, kicsik és nagyok is jól érezték magukat a Gödöllői találkozón.

Gödöllői katolikus cigány és nem cigány találkozó

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top