Híreink

Önkéntesek A Mi Házunkban

A Határtalan Szív Alapítvány nyári napközis táborában nagy szerencse ért minket, mert kilenc önkéntes érkezett Spanyolországból segíteni a munkánkat. Nagyon tapasztalt és rátermett fiatalok, akik kitüntetést kaptak az otthoni tevékenységükért, és most A Mi Házunkban kamatoztatják ezt a tudásukat. Minden csoporthoz két-három lány és fiú csatlakozott, és a szervezési-előkészítési feladatokban is, meg alebonyolításban is lehet […]

Champagnat nap A Mi Házunkban

2010 július 4-én, pénteken emlékezett meg A Mi Házunk Marcellin Champagnat atya halálának évfordulójáról, aki 1840. június hatodikán halt meg. Közösen akartuk ezt a napot eltölteni, és mivel Marcellin számára mindig is fontosak voltak a gyerekek, ezért játéknappal készültünk. Szerencsére végül jó idő lett, így a játszótéren tudtunk sorversenyezni. Három csapat küzdött egymással, óvodásoktól nagycsoportosokig […]

Gödöllői találkozó

2010. május 29-én A Mi Házunkból felkerekedett egy kis csapat, hogy Gödöllőre utazzon, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által rendezett Cigány-nem cigány  Találkozóra. Külön busszal mentünk, de nagyon nehezen jött össze az indulás, többször vissza kellett szaladnunk itt felejtett holmikért. Végül csak-csak odaértünk, és villámgyorsan előkapkodtuk a játszóházba szánt feladatokat, színezőket, ceruzákat, a fellépő ruhákat, […]

A Mi Házunk 8. évfordulója.

2010. március másodikán a Ház születésnapját ünnepeltük. A marista szerzetesek Máté  testvér és Romanek Etelka vezetésével nyolc évvel ezelőtt építtették  fel A Mi Házunkat. Azóta sok gyereket láttak itt felnőni a falak, a mostani nagycsoportosok és a középsősök közül legtöbben pici totyogósok vagy ovisok voltak, mikor ide kezdtek járni. Az ünnepségre Edit néni, az egyik családgondozónk sütött egy […]

Süllei László atya látógatása

Február 22-én kedves vendég érkezett A Mi Házunkba. Süllei László prímási irodaigazgató (pápai káplán, ügyvezető, c. prépost, mb. elnök ) jött el hozzánk Balázs atyával, akit a kerek templomból (Szent Anna templom) ismerünk. Megnézték a Ház gyönyörű új csoportszobáját és a kis logopédusi-pszichológusi szobát  a padlástérben, majd a lenti szobákat látogatták végig. Az óvodásokkal, a […]

Scroll to top