Valamikor  régen  egy  faluban  –  egy  tanmese  szerint  – mindenki  vak  volt.  Egy  napon  a  falu lakói közül hatan találkoztak egy emberrel, aki el efántháton  jött  feléjük. A hat ember, akik már hallottak az elefántról, de soha nem voltak ilyen közelségben egyhez sem, megkérték az utazót, engedje meg, hogy megérintsék  a nagy  vadállatot. Úgy  akartak  visszamenni  a  faluba, hogy  el tudják mondani a többieknek, hogyan néz ki az elefánt.
Az  utazó  beleegyezett,  és  a  hat  embert  az  elefánt  különböző  testrészeihez  vezette.  Addig tapogatták és simogatták, míg bizonyosak nem voltak benne, hogy tudják, milyen az elefánt.
Alig  várták,  hogy  visszaérjenek,  és  elmeséljék  a  faluban,  hogy  mit  tapasztaltak.  A  falu lakossága összegyűlt, hogy halljanak az elefántról. Az első, aki az állat oldalánál állt, azt mondta:
–  Az elefánt olyan, mint egy nagy vastag fal.
–  Badarság!  –  vágott  közbe  a második,  aki  az  elefánt  agyarát  fogta.  Az  elefánt  elég  kicsi, kerek, sima, de nagyon éles. Én nem falhoz, hanem egy lándzsához hasonlítanám.
A harmadik, aki az elefánt fülét fogta, tiltakozott: – Egyáltalán nem hasonlít sem falhoz, sem lándzsához. Olyan, mint egy hatalmas nagy levél, ami vastag gyapjúszőnyegből készült. Amikor pedig megérinted, mozog.
– Nem értek veletek egyet! – mondta a negyedik, aki az ormányát fogta. – Én tudom, hogy az elefánt olyan, mint egy óriáskígyó!
Az ötödik kiabálva juttatta kifejezésre nemtetszését. Ő az elefánt egyik lábát fogta, és arra a következtetésre jutott, hogy az elefánt kerek és vastag, mint egy fa.
A hatodiknak megengedte az utazó, hogy felüljön az elefánt hátára, és ő így tiltakozott:
–  Hát egyikőtök sem tudja pontosan leírni, milyen az elefánt? Nyilvánvalóan olyan, mint egy
hatalmas, mozgó hegy!
Embereink azóta  is vitatkoznak, és a  falubeliek közül senki nem  tudja elképzelni, hogyan  is néz ki egy elefánt.