Híreink

Budapesten járt a Kiscsoport

Egy borongósan induló szombati napon, április 6.-án Budapestre látogattunk el, 13 gyermekkel és két kísérő pedagógussal. Egy izgalmas animációs filmet néztünk meg 3D-ben, ami mindannyiunk számára hatalmas élmény volt. A film előtt a McDonald’s-ba mentünk, ahol ettünk egy jót és ezután indultunk neki a filmnézésnek. Mindenképpen jó lenne, ha egy későbbi alkalommal is hasonló programot […]

Nemzetközi találkozó Kassán

„A Mi Házunk” munkatársai közül, Pau Testvér és Lakatos Angéla, 2013. április 4. és 7. között nemzetközi találkozón vettek részt, melynek szervezője az osztrák Erste Alapítvány volt. Csehek, szlovákok, románok, osztrákok és magyarok egyaránt részt vettek a találkozón. Az első napon, április 5.-én Nemzetközi Roma Napot tartottak Bódvalenkén, a „Freskófaluban”. A következő napon, április 6-án […]

11. születésnapunk

Hétfőn ünnepeltük meg -közösen a gyerekekkel- a Mi Házunk Marista Közösségi Ház 11. születésnapját. Egy imával mondtunk köszönetet az elmúlt időszakért, az együtt töltött örömteli percekért. A gyerekeknek lehetőségük volt rajzokon keresztül bemutatni, hogy melyik volt a legkedvesebb élményük, emlékük, melyre nagy örömmel emlékeznek vissza. Cserébe finom tortával leptük meg a csoportokat. 🙂 Szép volt […]

Álláslehetőség!

Az esztergomi „Határtalan Szív” Alapítvány szociálpedagógus végzettségű, férfi munkatársat keres, napi 6 órás munkavégzésre. A diploma feltételt jelent. Előnyt jelenthet: B kategóriás jogosítvány Idegen nyelv ismerete Szakmai gyakorlat Jelentkezni önéletrajz beküldésével lehet, a következő címre: 2500 Esztergom, Lázár Vilmos u. 84. Telefon: 33/403-393 mobil: 06-30-253-88-35 E-mail: hatartalansziv@vnet.hu

Farsang

Mint mindig, idén is nagy örömmel és lelkes készülődéssel vártuk a farsangi időszakot. Külsős zsűri bevonásával (szülők és hozzátartozók) megrendeztük a csoporttermek dekorációs versenyét, melyre már hetekkel a farsang előtt elkezdték a készülődést -szigorúan titkos- üzemmódban . A torta főnyereményt most az ifjúsági csoportunk aktív tagjai érdemelték meg. Emellett, idén is elmaradhatatlan volt a csoportok […]

A Béke napja

Idén először, „A Mi Házunkban” megemlékeztünk (Gandhi halálának évfordulója kapcsán, január 30.) a BÉKE Napjáról. A foglalkozás kezdetén összegyűltünk a nagytermünkben. Minden csoport verssel vagy idézettel készült ezen alkalomból. Aztán gyertyákat gyújtottunk és a földre helyeztük a mécseseket.   Két héttel korábban, a témához kapcsolódóan rajpályázatot hirdettünk az iskolás korosztályú gyerekeknek. Nagyon lelkesen láttak neki […]

Elevenpark

Pénteken a baba, az ovis és a kiscsoport közösen látogatott el az Elevenparkba, ahol egy mozgalmas napot tölthettünk. Kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat. Sokat ugráltak, nevettek. A gyerekek fájó szívvel búcsúztak mikor indulnunk kellett, de reméljük mihamarabb visszalátogathatunk majd ide.

Kis Karácsony, nagy Karácsony…

„A Mi Házunkban” december 21-én, pénteken rendeztük Karácsonyi ünnepségünket, melyre idén a középső csoport – kiegészítve ifjúsági csoporttagokkal – készült műsorral és külön meglepetéssel a Ház munkatársainak! Nagyon megható és szép volt az ünnep a gyerekekkel és családjaikkal. A műsor után minden gyermek és fiatal a csoporttermében kapta meg a karácsonyi ajándékát… Ezúton mondunk köszönetet […]

Mikulás a Mi Házunkban

Múlt héten, nagy örömünkre járt nálunk a Mikulás. Délelőtt meglátogatta a Töltés utcai családokat, majd délután a Mi Házunkba látogatott, ahol a gyerekek, már énekszóval várták! :-))) Jövőre várjuk vissza! 🙂

Advent

Hétfőn, a foglalkozások előtt a gyerekekkel közösen imádkoztunk, majd meggyújtottuk az adventi koszorúk első gyertyáját. Minden évben rendkívül szép időszak ez A Mi Házunk életében, mert együtt éljük meg gyerekeinkkel a reményteli várakozás örömét.

Scroll to top