Híreink

A „Mi Házunk” szülinapja

Március 4.-én ünnepeltük a „Mi Házunk” születésnapját. Közös napot tartottunk és egy vetélkedőt szerveztünk, amin minden csoport és a pedagógusok egyaránt részt vettek. A vetélkedő a ” Mi Házunkkal” kapcsolatos kérdéseket és vicces próbatételeket tartalmazott. Nagyon jó hangulatban telt a délután, amit minden csoport tortaevéssel zárt.

Hamvazószerda

Aranyosi Ervin: A fiú és a szögek Volt egyszer egy fiú, – rossz szokással áldott. Mindig kötözködött, mindenkit megbántott. Mindent jobban tudott, mint a földön bárki. Hogy mást meg ne bántson, nem tudta megállni. Folyton veszekedett, szinte sportból tette. Nem csoda, hogy ezért, senki sem szerette. Egy szép napon aztán így szólott az apja: – […]

Farsangoltunk

Február 27-én, délután tartottuk a farsangi ünnepségünket „A Mi Házunk” Marista Közösségi Házban. Minden csoport műsorral készült az alkalomra, a siker nem maradt el. Az ovisok szemetes zsacskóból (!) készült jelmezekben lambadáztak, a kiscsoportosok Hungáriára táncoltak, a középsősök táncos rap produkcióval készültek. Az ifjúsági csoport „megmaradt” az évek óta jól bevált, nagy sikerű tévés paródiánál. […]

Komplex női programunk

Idén, egy új programmal egészítettük ki tevékenységi körünket. Minden csütörtökön délelőtt, női klubban várjuk a fiatal nőket, kismamákat, anyukákat, hogy együtt bővítsük ismereteinket -meghívott előadók, szakemberek segítségével-, a minket érintő, fontos témákban. Eddig szó volt például az éves nőgyógyászati szűrésekről, a fogamzásgátlásról és annak különböző módszereiről. De ejtünk szót a jövőben a várandósságról, a szülésről, […]

Béke napja A MI HÁZUNK Marista Közösségi Házban

Mint minden Marista intézményben világszerte, így nálunk is megemlékeztünk Mahátma Gandhi halálának évfordulójáról. Tanításaiban gyakran felcsengtek Jézus szavai: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal, azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok üldözőitekért!” Nézete szerint a szeretet és az erőszakmentesség mindent legyőz! Ez alkalomra a gyerekek plakátokat készítettek és verseket írtak, így hirdetve a BÉKÉT. Mint […]

Kis karácsony, nagy karácsony…

December 20-án tartottuk meg a karácsonyi ünnepségünket a gyerekekkel.  A Kiscsoport egy színdarabbal készült, „Melyiket a kilenc közül?” címmel, amit a nagyteremben adtak elő, majd közösen karácsonyi dalokat énekeltünk. A közös műsor után mindenki a saját termében ünnepelt a gyerekekkel.  A gyerekek külön külön megkapták ajándékaikat, aminek nagyon örültek. A külön ajándékok mellett idén a […]

Lelkinap

Múlt héten, pénteken lelki napot tartottunk, amire Jaume testvér készült. Erre az alkalomra az irgalmas nővérek fogadtak be minket, ezúton is hálás köszönetünk érte. Színdarabot olvastunk föl, részekre vágott mondatot raktunk össze közösen, videót néztünk, gyertyát is gyújtottunk, és mindez a jelmondat értelmének elmélyítését szolgálta: Ti vagytok a föld sója, a világ világossága. Sokan elérzékenyültünk, mert nagyon megható volt ez a […]

Mikulás, Mikulás…:)

Pénteken megérkezett Hozzánk a várva-várt Mikulás…a gyerekek kedvesen, aranyosan fogadták, az óvodás csoport verses műsorral készült. Jó hangulatban telt a délutánunk! 🙂 Pénteken megérkezett Hozzánk a várva-várt Mikulás…a gyerekek kedvesen, aranyosan fogadták, az óvodás csoport verses műsorral készült. Jó hangulatban telt a délutánunk! 🙂 Pénteken megérkezett Hozzánk a várva-várt Mikulás…a gyerekek kedvesen, aranyosan fogadták, az […]

Az első gyertyagyújtás

December 2-án, hétfőn délután tartottuk az első gyertyagyújtást a gyerekekkel a nagytermünkben. Közösen énekeltünk. A nagycsoportosok adventi imával készültek, a kiscsoportosok könyörgéseket olvastak fel és a végén meggyújtottuk a gyertyákat. Nagyon meghittre sikerült, és az Adventi időben a hét első napján mindig összegyűlünk és együtt készülünk a Karácsony eljövetelére. December 2-án, hétfőn délután tartottuk az […]

Ovis kirándulás

2013. november22-én az óvodás csoport ellátogatott a budapesti „Minicity-be”. A gyerekek izgatottan várták, hogy birtokba vegyék a játékokat. A sok újdonság láttán boldogan vetették bele magukat az önfeledt játékba. Szinte mindent kipróbáltak: a rendőrmotor, a benzinkút, a”Tesco”, a mozi és a konyha volt a sláger. Visszafelé úton még egy meglepetés várta őket, uzsonnázni a Mc’ […]

Gyermekjogok napja

A Gyermekek Jogai Egyezményt 1989. november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése. Ebben a dokumentumban foglalták össze azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell az ott élő gyermekek számára. Elismeri a gyerekeket, mint személyeket, akiknek joguk van a fizikai, szellemi és szociális fejlődéshez, a szabad véleménynyilvánítási joggal együtt. A csoportfoglalkozások keretében ismertettük […]

Scroll to top