Októberi Mária litánia 2. alkalom

2015.október 8-án a második Mária imaalkalomra került sor, amin a ház összes gyereke és dolgozója részt vett. Lúcia nővér gitár kíséretével énekeltünk és elmondtuk a Mária imát. Ezután a középső csoport gyerekei felolvastak egy történetet:

A Szent Család Heródes király uralkodása alatt nem térhetett vissza Izraelben. Egyiptom földjén éltek, itt tette meg az első lépéseket a Kisjézus, és itt tanulta meg kimondani az első szavakat.

Amikor József meghallotta hírét, hogy Heródes király meghalt, már tudta, hogy indulhatnak haza. Mária a hazatérés örömével hajtogatta össze a Kisjézus ruháit. „Hazamegyünk gyönyörűségem! Haza, Názáretbe!” – mondta Szűz Mária a Kisjézusnak, és örömében énekelve táncolt vele. A Kisjézus még nem is tudta, hogy mit jelent hazamenni, de látva édesanyja vidámságát, nagyokat nevetett. József felültette őt a szamárra, és boldogan indultak Názáret felé. Útközben Betlehem mellett haladtak el, és Mária megmutatta a Kisjézusnak hol született. A jeruzsálemi templomba is elmentek, és megköszönték a Jóistennek, hogy épségben, egészségben újra itt lehetnek. A Kisjézus csodálkozó tekintettel nézte az imádság házát, a templomot.

Folytatták útjukat Názáretben. Útközben a Jordán folyó mellett mentek el. Názáretben egy kicsiny ház mellett álltak meg. „Itthon vagyunk” – szólt Mária a Kisjézushoz. „Itthon” – mondta ő is kedves hangon. A Kisjézus egy keresztet rajzolt a szamár hátára, és azt mondta neki: „Köszönöm, hogy hazahoztál.”

József levette őt a szamárról, és csodálkozva nézte, hogy a rajzolt kereszt megmaradt a szamár hátán (és azóta is hűségéért, kereszt rajzolta van minden szamáron).

DSC_9139-1024x681 DSC_9140-1024x681 DSC_9135-1024x681 DSC_9137-1024x681

 

 

 

Októberi Mária litánia 2. alkalom
Scroll to top