Középső csoport nyári tábor 2015

Középső csoport nyári tábor 2015-09-15

 

A középső csoport nyári napközis tábora június 29.-től július 17.-ig tartott. Ellátogattunk a Szent István fürdőbe, rendőrségi vetélkedőn vettünk részt, és kirándultunk Péliföldszentkereszten. Emellett a Mi házunk hátsó udvarában paprikás krumplit főztünk, amely elfogyasztására meghívtuk a ház vezetőit. Amíg az étel főtt az üstben, a gyerekekkel táncoltunk, megterítettünk, szabadidős játékokat játszottunk. Egyben megünnepeltük egyik csoporttagunk általános iskolás ballagását is. Következő héten érkeztek hozzánk a spanyol önkéntesek, akikkel egy órás lézerharc játékban vettünk részt Esztergom egyik kempingjében. Három csoportot alkottunk, így. A játék után átsétáltunk a Szent István fürdőbe, ahol a nyári forróságban lehűthettük magunkat. Kedden, rövid biciklitúrán vettünk részt, majd a nagy forróságban a Vízivarősi templom csapjánál találtunk enyhülést. Megmutattuk az önkénteseknek a Bazilikát ahonnan gyönyörű kilátás nyílt Esztergomra, és a szomszédos Szlovákiára. Később az összes gyerekkel átbicikliztünk a ferences nővérekhez, ahol Lúcia nővér és segítője pizzát sütött nekünk. Étkezés közben külföldi önkénteseinkkel és a Marista rend vezetőivel az önkéntes munka fontosságáról, motivációjáról beszélgettünk, mely jó alkalmat teremtett a gyerekek és vendégeink összeismerkedésének. A tolmácsolás angol és spanyol nyelven folyt. A délutáni pikniket tánccal, gitárzenével, énekléssel zártuk, majd visszabicikliztünk a Mi házunkba. Pénteken önkéntes nap keretében a középső csoport gyerekei a Babits Mihály Általános Iskolában összetakarították az egyik udvar területét. Több zsáknyi falevelet szedtünk össze. Ezzel tettük rendezettebbé az iskola képét. Az utolsó héten meglátogattak minket az esztergomi lánynevelő intézet fiataljai. Azokat a gyerekeket fogadtuk szeretettel, akik nyáron nem tudtak hazamenni a családtagjaikhoz. Rövid vetélkedő után egy kis filmet vetítettünk le nekik, majd a napot a játszótéren zártuk, ahol lehetősége volt a gyerekeknek ismeretségeket kötni, játszani, beszélgetni egymással. A hét fontos eseménye volt a Kálvária rendbe tétele, ahol a tavalyi évhez hasonlóan sok hulladékot szedtünk össze. A hét második felében Visegrádra utaztunk bobozni. Utána fagylaltot ettünk, átsétáltunk a Zsitvay kilátóba, majd a Fellegvár mellett kirándultunk a visegrádi erdőben. Másnap az önkéntesek által szervezett városi vetélkedőn vettünk részt, amit a meleg ellenére minden gyerek és felnőtt egyaránt nagyon élvezett. Majd pénteken a Fővárosi Nagycirkusz műsora után pizzázással zártuk a tábort.

11866256_459683850857798_2905107784254637981_n     11141251_459683810857802_6567696661717908129_n 11222460_459683980857785_7211970726225075298_n     11891140_459684010857782_3068747946213392127_n 11896219_459684164191100_7195832480897458752_n      11870705_459683907524459_7911673941986889628_n   11855819_459684167524433_512651250585393577_n      11863207_459684040857779_5134202432766921396_n11855887_459683984191118_2459893135033797400_n     11836883_459683747524475_7994794741697051358_n 

   10411074_459683757524474_714075003602470993_n    11899885_459683704191146_4677576053283988970_n

 

Középső csoport nyári tábor 2015
Scroll to top