Napközis tábor és spanyol önkéntesek a „Mi Házunkban”

Idén június 27-én vette kezdetét a négyhetes napközis táborunk. Szerencsére volt alkalmunk és lehetőségünk megannyi élvezetes kirándulást és különleges programot szervezni a „Házba” járó gyermekeknek. Eljutottunk az állatkertbe, vasúttörténeti parkba, lézer-harcoltunk, 3D-s mozit látogattunk és még sok-sok színes élmény gazdagította a négy hetet."Önkéntesek"
Az elmúlt évhez hasonlóan, – legnagyobb örömünkre – idén is érkeztek önkéntes segítők Spanyolország katalán területéről a „Mi Házunkba”. Ez a hét lány és három fiú a nyári szünidejéből ránk szánta az idejét és felejthetetlenné tették számunkra a nyári napközis tábort. Feladatuk volt a közös vetélkedők és programok megszervezése és lebonyolítása, illetve a csoportokban való segítségnyújtás, de a „Ház” körüli munkákban is tevékenykedtek. Lelkesen tanulgatták a magyar szavakat és dalocskákat a gyerekek legnagyobb örömére. A nyelvi különbségek kicsit sem okoztak fennakadást a közös munkában, sőt inkább vicces helyzeteket produkáltak.
Nagyon kedves, önzetlen és aktív fiatalokat ismerhettünk meg személyükben, akiket pillanatok alatt a szívükbe zárt mindenki. Így három hét után nagyon fájdalmas és könnyes volt a búcsú július 15-én, egy búcsúztató összejövetel alkalmával, amikor a gyerekek és hozzátartozóik elbúcsúzhattak a fiataloktól.
A búcsú azonban nem örökre szól. Azóta is folyamatos a kapcsolattartás, hála az internetnek, a közösségi portáloknak, velünk vannak a mindennapokban.

Napközis tábor és spanyol önkéntesek a „Mi Házunkban”

Vélemény, hozzászólás?

Scroll to top