Month: szeptember 2015

Évnyitó buli

Évnyitó buli 2015.szeptember 4.én tartottuk játszóterünkön az évnyitó bulit. A gyerekek csapatokat alkotva sok érdekes játékban mérhették fel tudásukat. Az évnyitóról nem maradt le a kézműves foglalkozás sem, ahol nagyon szép alkotások születtek…              

Caritas tábor Balatonakaliban

Caritas tábor Balatonakaliban A Mi házunk növendékei közül heten az osztrák Caritas támogatásával nemzetközi focitáborban vettek részt 2015. augusztus 1-9.között Balatonakaliban. A körülbelül 60 fős gyerekcsapat délelőttönként műfüves pályán edzett, szakképzett edzők, és testneveléstanárok részvételével. A szakmai munka mellett, -a nyári melegben – jutott idő balatoni fürdőzésre, kalandparki játékra és élményfürdőre Balatonfüreden, emellett budapesti kirándulásra […]

Középső csoport nyári tábor 2015

Középső csoport nyári tábor 2015-09-15   A középső csoport nyári napközis tábora június 29.-től július 17.-ig tartott. Ellátogattunk a Szent István fürdőbe, rendőrségi vetélkedőn vettünk részt, és kirándultunk Péliföldszentkereszten. Emellett a Mi házunk hátsó udvarában paprikás krumplit főztünk, amely elfogyasztására meghívtuk a ház vezetőit. Amíg az étel főtt az üstben, a gyerekekkel táncoltunk, megterítettünk, szabadidős […]

Esztergomi önkéntesek Karcagon

Esztergomi önkéntesek Karcagon A tavalyi évhez hasonlóan idén nyáron is két fiatal önkéntes vett részt a Szent Pál Marista Általános Iskola napközis táborban. Egy hetet töltöttek ott, és az alatt az egy hét alatt nagyon jó kapcsolatot teremtettek a gyerekekkel, és a nevelőknek jó segítői voltak. Reméljük az idő múlásával az önkéntesség nálunk is szokássá […]

kiscsoport nyári tábor 2015

Kiscsoport nyári tábor 2015 Az első héten még önkéntesek nélkül zajlott a tábor. Többek között ellátogattunk a Duna múzeumba, rendőrnapot tartottunk, és pénteken pedig erdei játékokat játszottunk Péliföldszentkereszten. A második hétre megérkeztek a spanyol önkéntesek és elmentünk a Szent István fürdőbe, majd az élményfürdőbe tartottunk egy közös napot minden csoporttal. Voltunk önkénteskedni a Babits iskolában, […]

Ovis csoport nyári tábor 2015

Óvodás csoport napközis tábor Az óvodásoknak a nyári táborban hasonló programokat kínáltunk, mint az elmúlt évben, de valami mégis más volt, hiszen velünk volt Misi testvér, aki nagy segítség volt, és a gyerekek nagyon megszerették őt. Az első héten a legnagyobb élmény a visegrádi játszótérre való utazás és az ottani csodálatos környezet jelentette. Boldogan szaladgáltak […]

Az U20-as angol rugby válogatott látogatása

Nemrégiben meglátogatott minket az U20-as angol rugby válogatott. Látogatásuk célja a játék népszerűsítése volt hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok körében. Nagyszerű időt töltöttünk el velük a játszótéren, majd néhányan vasárnap megtekintettük a magyar U20-as válogatott elleni mérkőzésüket. Ezúton is köszönjük a szervezést Böhm Balázsnak.    

Scroll to top