Month: március 2015

Nagyböjti imák 3. alkalom

A harmadik nagyböjti imaalkalomra 2015. március 5-én került sor. A ház összes dolgozója, és minden jelenlévő gyerek részvételével énekeltünk, imádkoztunk.Lévay Edit igazgatónő ez alkalommal is összefoglalta néhány mondatban a nagyböjti imaalkalmak okát, célját. A középső csoport tartotta a meseolvasást. Felolvasásra került Az erdei házikó című mese, a pedagógus asszisztens, és két gyermek előadásában. A pedagógus […]

Nagyböjti imák 2.alkalom

A második nagyböjti imaalkalmat 2015. február 26- án tartottuk.  A jelenlévő gyerekek, és a ház dolgozói énekeltek, imádkoztak, és nagy odafigyeléssel hallgatták a kiscsoportosok által előadott mesét, melynek címe A  bagoly. A történet nagyon tanulságos volt, mondanivalója pedig, hogy ne ítéljünk előre, mindenkinek adjunk még egy esélyt, és ne más elmondása alapján gondoljunk a másikról […]

Nagyböjti imák 1. alkalom

Az első nagyböjti imaalkalomra 2015. február 19.-én került sor. A Ház összes dolgozója, és minden jelenlévő gyerek részvételével énekeltünk, imádkoztunk.Lévay Edit Igazgatónő néhány mondatban összefoglalta a nagyböjti imaalkalmak okát, célját. A középső csoport tartotta a meseolvasást. Felolvasásra került  A paraszt meg az ördög című mese, a pedagógus asszisztens, és két gyermek előadásában.A pedagógus rövid meseösszegzése […]

A „Mi Házunk” születésnapja

2015. 03.02.-án ünnepeltük a Ház 13. születésnapját. Az ünneplés az elmúlt évekhez hasonlóan zajlott. Az  Igazgatónő rövid bevezetése után, két segítőnk Brigi és Csabi által készített társasjáték kezdődött, melynek kérdései próbára tették gyerekeinket. A játék végén kiosztották a nyereményeket, majd felvágtuk a tortát, melyből mindenki bőségesen fogyaszthatott.  

Szent Korona Esztergomban

2015. 02. 20.-án a „Szent korona” másolatát nézték meg ovisaink a Duna-múzeumban. A gyerekek nem csak a koronában, de az őrök díszegyenruhájában is gyönyörködhettek. Az udvaron a koronaőrök, és a cserkészek díszőrséget álltak, ami szintén bámulatra méltó volt a gyerekek, és felnőttek számára egyaránt.

Farsang

             2015.02.12-én tartottuk a télbúcsúztatót a Mi Házunkban. A farsangi mulatságra minden csoport külön kis műsorral készült. A gyerekek a bemutatóval szerették volna meglepni a szülőket, akik nagy számban vettek részt az ünnepségen. A baba csoport különböző állatjelmezben vonult a nézők elé. Az ovis csoport egy mesével kedveskedett, a kiscsoport a Ciki cirkusz műsorával […]

Spanyol nagykövet látogatása

2015.02.18.-án  meglátogatta a Mi Házunkat a spanyol nagykövet, és felesége. Közel egy órás itt tartózkodásuk alkalmával bemutattuk a Házat, és a Házban folyó szerteágazó munkát. Úgy érezzük, a spanyol nagykövet megelégedéssel búcsúzott el, köszönve azt a sok, és nehéz munkát, amit a mélyszegénységben élő gyermekekkel, és családjaikkal végzünk…

Scroll to top